Egy álom Afrikáért

előzőleg megjelent itt

Körtvélyessy Mónika, Pécsett élő és dolgozó orvos nemrég érkezett haza Malawiból, ahol a DREAM programban orvos társaival és önkéntesekkel együtt AIDS-es betegeken segített. Erről az emberfeletti munkáról és Afrikáról beszélgettünk.

-Kérlek, mesélj arról, hogy mi a foglalkozásod, mióta űzöd, és miért lettél orvos?

- 1997-ben diplomáztam a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Középiskolás koromban nagyon érdekelt a humánbiológia, a kémia és mindig bennem volt az a vágy, hogy másoknak segíthessek. A gyerekeim születése után a klinikai munkát a sokkal „családbarátabb” háziorvosi pályára cseréltem, az utóbbi években családorvosként dolgozom.

- Mi motivált arra, hogy Afrikába utazz és ott dolgozz?

- Egyetemista koromban ismerkedtem meg a Sant'Egidio Közösséggel, egy Rómában 1968-ban alakult és azóta is működő lelkiségi mozgalommal. A közösség azóta a világ több mint 70 országában jelen van és mindenütt próbálja tettekre váltani az evangélium tanítását, szolgálva a szegényeket, hidakat, barátságokat építve, a békét közvetítve a társadalom különböző csoportjai, az emberek között. Az, hogy a közösség tagjai a saját városaikban, országaikban rendszeresen segítik a szegényeket, egy sokkal tágasabb horizontot is megnyitott előttünk, és a római anyaközösséget követve megismertük egész népek szenvedéseit, Afrika és a „harmadik világ” problémáit.

Mozambikban 1992. október 4-én a Sant'Egidio Közösség közvetítésével, több mint két évig tartó béketárgyalások után született meg a béke, amely 10 évig tartó és egymillió áldozatot követelő polgárháborúnak vetett véget. Ezt követően számos közösségünk született Mozambikban, majd más afrikai országokban is. Ma a közösségünk tagjainak fele afrikai. Már egyetemista koromban is szerettem volna eljutni Afrikába, és ott segíteni orvosként, ahol talán nagyobb kincs a mi tudásunk, képzettségünk, mert kevés orvos van. Jó pár évi várakozás és készülődés után 2010-ben volt először lehetőségem elutazni Malawiba.

- Ez az út hányadik volt? Merre jártál pontosan, mi volt a célod és a feladatod?

- Még nem vagyok nagyon tapasztalt Afrika-utazó. Idén februárban másodszor jártam Malawiban. Most is, mint legutóbb, amikor a magyar közösségek (Budapest, Pécs, Győr) öt másik tagjával együtt Malawiba utaztunk, a Sant'Egidio által működtetett DREAM programban segítettünk. Ez a program valóban egy álom Afrikáért. A mozambiki polgárháború után pár évvel azt láttuk, hogy ottani testvéreinket már nem a háború – egyébként minden szegénység szülőanyja –, hanem egy alattomos betegség pusztítja. Nagyon sokan meghaltak az AIDS miatt, miközben szinte nem is tudtak ennek a betegségnek a létezéséről, hivatalosan évekig el sem ismerték számos afrikai országban, hogy náluk létezik. Egyes helyeken 30% körüli volt a népesség átfertőződöttsége. Ahol nem kezelik a HIV-pozitiv terhes nőket, még ma is ártatlan gyermekek ezrei - szó szerint - az anyatejjel szívják magukba a vírust. A közösségben sokan vagyunk orvosok.

Római barátaink, infektológusok, virológusok, táplálkozástudományi szakemberek elkezdtek gondolkodni azon, hogyan segíthetnénk elvinni az Európában és a nyugati világban már régóta elérhető kezelést Afrikába. Céljuk egy működőképes modell volt, amely a modern AIDS-kezelést Afrikához adaptálja. Az egészségügyi világszervezetek évekig lehetetlennek vélték ezt, egyedül csak a prevenciót tartották kivitelezhetőnek. A DREAM (Drug Resource Enhancement against AIDS and Malnutrition) kitartó előkészítését követően 2002 februárja óta fogadja és kezeli a HIV-pozitiv betegeket. A legmodernebb HAART terápiát nyújtja teljesen ingyenesen, a modern AIDS-kezeléshez szükséges molekuláris biológiai laboratóriumi háttérrel.

A program jelenleg 10 afrikai országban (Mozambik, Malawi, Tanzania, Kenya, Guinea, Bissau, Nigeria, Angola, Kongó, Kamerun) működik. 170.000 beteget kezelünk, közülük 73.000 vannak olyan stádiumában a betegségnek, hogy a jelenleg elérhető legmodernebb antiretroviralis gyógyszeres terápiára szorulnak – és ennek köszönhetően jó egészségi állapotban vannak! A programban eddig 15.600 gyermek született egészségesen HIV-pozitiv anyától. Főként a terhes nőket kezeljük, hogy egészségesen születhessenek meg gyermekeik, a szoptatás alatt se fertőzzék meg őket, és évekig, évtizedekig nevelhessék gyermekeiket, gondozhassák családjukat. Összesen egymillió emberhez jutottak el a DREAM által nyújtott lehetőségek. (Egészségügyi felvilágosítás és képzés, HIV-teszt elvégzése, élelmiszeradományok, szúnyoghálók, vízszűrők stb.) Ez talán kis számnak tűnhet a kb. 33 millió HIV-pozitiv beteget tekintve – akiknek nagy része, több mint 22 millió Fekete-Afrikában él –, de mégis megmentett emberi életek sokaságáról beszélhetünk, ami egy kis közösség szeretettel végzett munkájának gyümölcse. Egyben ez egy immár 10 éve működő modell Afrikában, aminek eredményeit, kutatási munkáját azóta az egészségügyi világszervezetek is elismerték.

- Sokunk fejében Afrikáról sztereotípiák élnek: éhező emberekről, AIDS-ről, és iszonyú nyomorról. Abban az országban, ahol te jártál, mennyire jellemző ez?

- Malawit Afrika forró szívének nevezik. Gyönyörű ország, magas hegyekkel, Afrika harmadik legnagyobb tavával. Maga a Malawi szó azt jelenti: a vízről visszatükröződő fény. Ugyanakkor a világ harmadik legszegényebb országa. Mivel nincsenek különös erőforrásai, ásványkincsei, és jórészt a természetes erdőket és vadakat is kiirtották - már csak a nemzeti parkokban élnek -, így elég elfeledett hely. Az emberek kb. 80%-a számunkra elképzelhetetlen körülmények között él. Vályogtéglából épült kunyhókban, elektromos áram, víz, bútorok nélkül.

Malawi agrárország, de a földeket jórészt még mindig gépesítés nélkül, egy kapával művelik az emberek, hihetetlen kemény és szorgalmas munkával. Idén Malawi középső részén kevés eső esett, teljes kukoricaföldek száradtak el, és az eddig is éhező emberek nem tudják betakarítani a termést. A következő aratásig pedig még jó néhány hónapot várni kell. Malawiban az infrastruktúra igen elmaradott, az áramszolgáltatás még a városokban is szinte naponta akadozik. Aszfaltozott úthálózatuk még a gyarmati időkből maradt, de a főutakon kívül - akár a városokon belül is - csak földutak vannak. A közlekedés, a szállítás meglehetősen nehézkes, szinte nincs is szervezett tömegközlekedés. A nagyobb városok környékén több a munkalehetőség, és a két évvel ezelőtti helyzethez képest nagyon csekély fejlődést láttam. Több autó jár, talán több bicikli is van, ami sokat könnyít az emberek életén. Kevés ipari létesítmény is működik – a környezetszennyezés súlyos problémáival együtt. Vidéken viszont még mindig nagyon sok olyan terület van, ahonnan a gyerekek órákat gyalogolnak, hogy eljussanak az iskoláig, vagy egyáltalán nem is járnak, nincs egészségügyi ellátás, a legközelebbi kórház 70-80 km-re esik.

- Hogyan élnek az emberek, mi jellemzi a hétköznapjaikat?

- Az emberek nagy része a földeken dolgozik egy kapával. A helyi piacokon próbálják eladni felesleges terméseiket. A nők és nagyobb lányok hosszú kilométereket gyalogolnak a kutakhoz, vagy folyókhoz, ahol mosnak és utána a fejükön viszik haza a vizet óriási műanyag edényekben. Vagy a hegyvidékeken tüzifát gyűjtenek. A nagyobbacska gyerekek sokszor nem mennek iskolába pár év után, mert a kecskékre kell vigyázniuk, vagy a ház körül segítenek. Vagy a családnak egyszerűen nincs pénze megvenni a kötelező iskolai egyenruhát. Az életkor nem függ össze azzal, hogy ki hányadikos. Sokszor évek után folytatja a gyerek a következő osztályt, ha van pénzük újra beiratni az iskolába. Az oktatás színvonala rendkívül alacsony, felszerelés, segédeszköz gyakorlatilag nincs – ahogy világítás sincs az iskolaépületek nagy részében. Az állami iskolákban az utóbbi hónapokban elég kritikussá vált a helyzet, a tanárok hónapok óta nem kapnak fizetést.

- Te miért szereted Afrikát és ezt a fajta munkát? Mi az, ami miatt újra és újra visszamész?

- Azt hiszem nem mondok újdonságot azzal, hogy Afrika minden nehézsége és fájdalma ellenére nagyon varázslatos kontinens. Tele van élettel. Malawiban az emberek nagyon barátságosak, mosolygósak, nyugodtak, a gyerekeik pedig gyönyörűek. Ugyanakkor az ottani emberek, az ottani anyák nehézségei, fájdalma együttérzést, felelősséget is kér tőlünk. Nagy igazságtalanság és egyenlőtlenség van a világ gazdagabbik és szegényebb fele között. És ennek legnagyobb áldozatai talán azok a gyermekek, akik számára sokkal nehezebb az élet, sokkal kisebb az esélyük a jövőre, a tanulásra, az egészségre, mintha valaki nem a „harmadik világba” születik.

A DREAM program valóban egy megvalósult álom Afrika számos pontján, a remény konkrét és kézzel fogható jele rengeteg beteg számára. Szükség van arra, hogy folyamatosan jelen legyünk, segítsük a DREAM munkáját, megőrizzük a közösség eredeti célkitűzéseit, megtanítsunk és megtanuljunk mi európaiak és afrikaiak közösen dolgozni, hidakat építeni különböző emberek és különböző kultúrák között. Hiszen bármennyire is nem akarunk tudomást venni róla, mindannyiunknak közös az életünk ebben a globalizált világban. Európa sorsa attól is függ, hogy milyen lesz Afrika jövője. Az a pár heti munka, ami során osztozunk az ottani emberek életében, nemcsak számukra segítség, nekünk is segít újra és újra átértékelni az életünket és hálával tekinteni a lehetőségeinkre, a körülményeinkre, az életünkre.

- Van-e olyan élményed, ami nagyon megrázott, megérintett és meghatározó volt számodra?

- Nagyon megdöbbentő szembesülni egy, a mi európai kultúránktól ennyire különböző világgal, az ottani élet nehézségeivel. A legszívszorítóbb az ártatlan kicsinyek szenvedéseit, betegségeit, nem ritkán halálát látni. Mekkora esélye van egy alultáplált, éhező kisgyermeknek az életre? Ki álmodik számukra jövőt? Az afrikai gyerekek tekintete kér minket, hogy ne feledkezzünk el róluk. Számtalan segélyszervezet dolgozik értük, a Sant'Egidio közösségnek is van távörökbefogadási programja, amivel egy-egy gyermeknek, vagy egy családnak személyesen, rendszeresen segíthetünk. De a legfontosabb, hogy ne feledkezzünk el arról, hogy a gazdasági válság a világ szegényebbik felét talán még jobban sújtja, mint minket. Ha nem feledkezünk bele a csak magunk körül forgó élet nehézségeibe, amire rohanó nyugati világunk kényszerít minket, akkor a szeretet intelligenciája megtalálja azokat a módokat, ahogyan segíthetünk másoknak, éljenek akár a közelünkben, akár egészen távol tőlünk.