Női szemmel a világ 5. -interjú Füsti Molnár Évával

"....A színpadon eljátszott szerepek is igaziak..."

Folytatjuk interjúsorozatunk, melyben pécsi nőkkel beszélgetek a hétköznapjaikról. Arról, hogyan zsonglőrködnek 8 karú Síva Istennő módjára az idejükkel,mi az, ami segít nekik talpra állni, ha elesnek. Azaz, hogyan gondolkodnak, éreznek és léteznek a 21. században, Pécsett, Magyarországon a nők...

Kiefer Csilla kérdése:- Keke, most melyik életed-éled? 

- Azt gondolom, hogy nem csak a több évtizedes színészi rutin, hanem a velem született alkalmazkodó képességem is hozzájárul, hogy egy új szituációban rögtön otthonosan mozgok, vagy mondhatjuk "bele tudom élni" magam.

A jelenlegi életemre, a jelenlegi szituácóra volt időm felkészülni, próbákat tartottam, persze csak fejben és lélekben, úgyhogy a kórházi műtét és gyógyulási fázis, a türelmet igénylő visszafogott élet és mozgás tényleg nem ért váratlanul. A lábadozó beteg életét élem most, valamivel hosszabb, mint három felvonás, nem bánnám ha már összemehetne a függöny, és elkezdhetném az egészséges életet élni és a nyarat élvezni, igaz sikerélményem folyamatos, barátaim és a családom mindig megtapsolnak.

-Csilla kérdése arra enged következtetni, hogy a művésznőnek több élete van, vagy volt? Milyen értelemben, volt olyan amikor nem volt színésznő ?

A több élet azt jelenti, hogy a színpadon eljátszott szerepek is igaziak. Persze nem fizikai értelemben, de mint tudjuk, minden a fejben dől el és ha van képesség az átélésre, akkor az, ami a színpadon történik, valóban megtörténik, beépül a zsigerekbe, tapasztalatot, megélt élményeket szül. Nem csoda, ha a színész idegei időnként elfáradnak, jelzik a pihenés, regenerálódás szükségességét.

-1985 óta a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Ez nagyon hosszú idő, manapság már ritka -talán-, ha valaki ennyi időt egy színháznál tölt. Ön miért maradt? Nem volt megfelelő lehetőség vagy nem is vágyott -  egy nagy - Budapesti színházhoz?

-Sosem volt ambícióm budapesti színésznek lenni, az én becsvágyam a fontos, revelatív előadás és színészi munka. Milyen paradox dolog, hogy például a pécsiek, - más vidéki városról nincs tapasztalatom- a budapesti színészeket és előadásokat jobban preferálják, mint a sajátjukat. Bizony van egy jó nagy sznob réteg itt, mégpedig kétféle: a gazdag és a művelt. A gazdag Budapestre jár színházba, a művelt koncertre jár -komolyzenei -  és kiállításokra, a színházat pedig lenézi. Így saját magukat, mint pécsieket is leértékelik. Hát nem paradox? A rendszerváltás sem hozott e tekintetben változást. Amig Tanács volt, ők hánytak fittyet a színházra, most pedig az Önkormányzat. Volt ugyan két polgármester, akik tisztelték a munkánkat, de ők sajnos már halottak.

Voltam három évig budapesti színész, de visszajöttem. A hakni nem az én műfajom. Az igényes munka a jó társulat és a jó barátok visszacsábítottak. Jelenleg átalakulóban van minden, ki tudja merre, de szerencsére van itt egy színház, a Harmadik Színház, ahol még igazi műhelymunka és elhivatottság hozza létre az előadásokat.

- Van -e még olyan szerepálma, amiért elmenne innen Pécsről, mi az, amit nagyon szeretne még eljátszani vagy akár megrendezni?

-Szerepálmom Visky András: Júlia -ponyva című monodrámája, melyre a színház nem tart igényt, ugyanúgy rendezésemre sem. Amúgy szeretnék Molnár Ferencet rendezni, egészen más rendezői aspektusból, ahogy azt megszokták, közel áll Goldoni, és nagy vágyálom Kleist darabjai.

-Hogyan látta, élte meg színésznőként ezt a sok-sok évet itt Pécsett? Milyen pécsi színésznőnek lenni, hogyan tellnek - teltek a mindennapok?

-Olyan, hogy pécsi színésznő, olyan szerintem nincs. Van jó, közepes, kitűnő, szorgalmas, intellektuális, igazgatóknak hízelkedő, családjához hazarohanó, klubban kesergő és elvágyódó színész és színésznő.

Ha nincs éppen színhái munkám, akkor is színházban gondolkodom. Most például van időm tanulni. A Színháztudományi Mesterszak utolső félévét - szemeszterét - végzem, szakdolgozatot írok.

Ezt a szakbarbárságomat azért egy esetben félre tudom seperni, ha a gyerekemről van szó. Hát persze, hogy ő az első, ha szüksége van rám. Igaz, már 22 éves fiatalember, és egyetemista.

Hobbim azért van, és ez a gombászás, ha van gomba és időm, szeretek  - szeretnék!/ - ruhákat tervezni és varrni, és drámákat olvasni, de lehet, hogy ez már nem ehhez a felsoroláshoz tartozik.

-Korábban rendezett is, - például a Grace és Glória című darabot -, szeretne még rendezni, és van- e erre lehetősége akár itt Pécsett vagy bárhol ma, Magyarországon? A Poszt idei versenydarabjait nézve feltűnt, hogy mindegyik darabot férfi rendezte. Mennyire engednek terepet a női rendezőknek itthon? Egyáltalán mennyire nyitott a színházi szakma arra, hogy nők rendezzenek, vagy mondjuk, színházat vezessenek?

-Rendezni, már hatalmat és persze több pénzt jelent. A mi társadalmunkban ez még jobbára a férfiak privilégiuma. Részben meg is értem, mert én például sosem tudnék olyan erőszakos lenni, mint egy férfi, hiszen a fontossági sorrend más a nemeknél, nem igaz?

Azt a hatalmas felelősséget, amivel a rendezés jár még élvezném is. Első rendezésem a "Madárka" volt, a könyvből én magam dramatizáltam játszható előadást, Csehov Medvéje, a Helység kalapácsa, az Adrien Mole, utolsóként a Színház és Méreg nagy örömet, tapasztalatot és sikereket hoztak. A Grace élte túl az idők viharát, köszönhetően Sólyom Katalinnak, aki a darab, az előadás sorsát szívén viseli, gondozza és szervezi.

-Színi tanodát is alapított Pécsett és a Civil közösségek házában pedig egy színjátszó kört vezet. Működnek még?

- 18 éve működik a Színi-stúdióm. Ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy ne tanodának szólítsák. Lehet, csak azért, mert nem tudják, hogy mi a különbség. A tanodában színjátszás és előadások létrehozása zajlik, az én stúdiómban pedig a művészetekkel való ismerkedés, benne önmaguk próbálgatása, visszajelzés művészi képességeikről a lényeg, bemutatóinkon nem hozunk létre előadást, hanem azt mutatjuk be, hogy mivel foglalkoztunk az elmúlt félévben. Vagyis játszunk, énekelünk, táncolunk, szavalunk és kreatívkodunk, ami vagy tárgyak készítését, tervezését, vagy bábozást, -nem hagyományos értelemben -jelent.

-Az interjúsorozatban mindenkitől megkérdezem, miért szeret nő lenni? Ön hogyan élte meg: könnyű vagy nehéz a mai világban nőként létezni?

- Mindig mai világ van. Tapasztalatom szerint ez kor függő. Mindig középkortól felfelé kezdik el mondogatni, hogy mai világ. Amíg fiatalok vagyunk, addig nem akarunk hasonlítgatni, még szörnyűbb: nosztalgiázni, mintha régebben jobb lett volna a világ. Dehogy volt jobb! csak fiatalok voltunk! Aztán elkezdjük bánatos és pejoratív hangsúllyal emlegetni ezt a mai világot. Ugyan!

Ami pedig a nőiséget illeti, már egészen kislány koromban megtanultam, hogy másodrendű állampolgár vagyok, aztán meg is kaptam a 2-es számot, de ez így természetes. A nemek közti harc, és minden egyéb területen a harc természetes. Ettől maradunk fenn, amíg fennmaradunk.

Én nem mertem kihangsúlyozni külsőmben a nőiséget, kihívónak, frivolnak tartottam volna, mintha egy virág lennék, aki arra vár, hogy rászálljon egy méhecske. Elsősorban ember akartam lenni. A csini nőket, a csinos öltözködést pedig kiélhettem a színpadon.

-Végül ki lenne az a nő, akitől kérdezne és mit?

- Akit kérdeznék, ő az én élő művész példaképem: Balatinecz Márta operaénekes, énektanár, foniáter. Szeretném őt hallgatni énekelni. Tervez-e esetleg önálló estet? Én nagyon várom. Rengeteget tanultam tőle, és még szeretnék is avval, hogy előadóművészetét nézhetem, hallgathatom.

 

Női szemmel a világ 4.- interjú Kiefer Csillával

"Hálás vagyok a létezésnek, hogy nőként élhetek"

 

Mármarosi Melinda kérdésével kezdjük:- Élsportolóként, hogyan tudtad összeegyeztetni a családi életedet, a mindennapos elfoglaltsággal és utazással járó sporttal?

Törökországban turázott a csapatunk, amikor egy banketten az egyik török játékos megkérdezte tőlem: - Neked családod van, és a férjed megengedi neked, hogy kosárlabdázz? Nagyon elcsodálkoztam, hogy ami nekem természetes volt, az egy másik kultúrában elképzelhetetlen. Ha elutaztam a csapattal, én tudtam a munkára összpontositani, mert tudtam, hogy otthon minden rendben van.

-Amikor vezető beosztású nőkkel készítettem interjút majd mindegyikük azt mesélte, hogy csak úgy tudta a karrierjét működtetni, hogy a férje segített neki a házi munkában és a gyermeknevelésben. Nálatok hogyan működött a családi munkamegosztás?

A családi munkamegosztás nagyon egyszerű volt nálunk, ugyanis a férjem megoldotta, hogy jóllakott mosolygós kisgyerek, rend, és tele hűtő várt otthon. Igy a szabadidő óráit együtt tudtuk tölteni. Mikor édesanya lettem, ugy gondoltam abbahagyom az élsportot. A párom biztatott, hogy csináljam tovább, hiszen még sok siker vár rám. Hálás vagyok Neki ezért, mert valóban igy lett.

- Melinda kérdése kapcsán egy mondás jutott eszembe: "Mi nők, megszereztük magunknak a végkimerüléshez való jogot." Te mit gondolsz erről,  nem esünk, túlzásba manapság? Gndolok itt arra, hogy sok nő: gyermeket nevel, háztartási munkát végez, és még dolgozik is. Valóban jó ez nekünk nőknek?

-Ha egy családanya sikeres a munkájában, az sok energiájába kerül. Ami marad azt a gyermekére és a párjára igyekszik forditani. Ezért igen szerencsés ha harmónikus párkapcsolatban él az ember, ahol megbecsülik. Mikor 33 évesen abbahagytam az élsportot, annak egy oka volt. Egyik este, mikor a kisfiam lefeküdt aludni, megkérdeztem Tőle, mi az ami a legnagyobb örömet okozza Neki. Felült az ágyában, belenézett a szemembe és azt mondta. - Anya! Én annak örülök a legjobban amikor hazajössz. Akkor este eldöntöttem, hogy változtatok, és nagyon jó döntés volt! Nagyon hálás vagyok hogy jelen lehettem a gyermekeim mindennapjaiban. Így feltöltödve a szeretet energiáival, sokkal könnyebb dolgozni, mindennapos feladatainknak eleget tenni.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

-Egyszer hallottalak a sikerről beszélni és nagyon tetszett az a hozzáállás, amit képviseltél. Elmesélnéd az olvasóknak is, hogy, mit gondolsz a sikerről és a sikertelenségről, és arról, hogy mi különbözteti meg - szerinted - azokat az embereket, akik sikerre visznek valamit azoktól, akik panaszkodnak?

-Hálás vagyok a sorsnak, hogy megélhettem sportpályafutásom során csodás sikereket. A sikernek meg kell fizetni az árát! Nem adják ingyen, és nem szerencse kérdése. 18 évesen Varga Ferenc mesteredző inditott a siker utján. Elmondom hogyan. Közölte velem, hogy ő NB I-es játékost csinál belőlem ha akarom. Naná hogy akartam! Azt kérdezte vállalod? Csillogó szemmel mondtam igent. Rendben! Akkor taknyodon nyáladon,véreden fogsz kúszni, mászni a pályán.........ezt is vállalod? Erre is egy nagy igen volt a válaszom. Szavatartó ember volt a mester, .és egy idő mulva azt vettük észre, hogy már nem két ember ül mérkőzésen a lelátón - az egyik drága nagymamám volt -  hanem megtelnek a szektorok. Az embereknek tetszett az amit a pályán láttak. Küzdöttünk, harcoltunk, és soha nem adtuk fel!! Keményen megdolgoztunk a sikerért, az emberek elismeréséért. Egyre több ember köszönt, és mosolygott ránk az utcán. Bajnoki aranyérmes, Rátgéber Laci vezénylete alatt lettem. Az ő mottója a következő volt: Harcolj mint egy katona, Dolgozz mint egy bányász, Viselkedj úgy mint egy hercegnő. A hibázástól való félelem sok embert visszatart, attól hogy sikeres legyen, pedig csak a hibáinkból tanulunk! Javitsuk ki azokat, és ami nem megy azt gyakoroljuk. Ez a hozzáállás előrevisz. Számtalan kudarcot is megéltem, és a közönség mégis állva tapsolt, mert látta, hogy mindent megtettünk a győzelemért. Emelt fővel hagytuk el a pályát, és a következő edzéseken a hibák kijavitásán dolgoztunk. Ha valaki sikeres akar lenni, legyen egy célja, és szenvedélyesen, olthatatlan vággyal dolgozzon érte.

- Élsportoló voltál, annyira sikeres, hogy a mai napig megismernek a szurkolók az utcán - nosztalgiázzunk kicsit. Hogy emlékszel vissza a kosárlabdás évekre, milyen érzés 5000 ember előtt játszani, mi az, amit sosem fogsz elfelejteni?

-Az a siker amit hosszú évekkel ezelőtt elértem egy csodás csapattal, a mai napig áldásként kiséri az életemet. Egy esős kedd este párommal álltam a buszmegállóban, és arról beszélgettünk, hogyan lehetnék sikeres a vállalkozásomban. Megfogalmaztam, hogy már nagyon vágyom a sikerre. Alig hogy kimondtam, a semmiből a szakadó esőből elénk ugrott egy fiatalember, a nevemet skandálta, ahogy fénykoromban a B közép. A következő pillanatban már ott sem volt. Hogy honnan jött, ki volt....nem tudom. Talán egy égi segitő próbált hitet adni. Ott álltam ledöbbenve, könnyeimmel küszködve, boldogan.Hány embernek adatik ez meg? Milyen megtiszteltetés volt kifutni a pályára, a csodás pécsi Közönség elé! Mikor ezer torokból szólt a biztatás!Ezt az érzést hordozom magammal, hogy bármikor elővegyem a kincsesládámból.

-Mi történt veled az óta mióta visszavonultál? Mi tölti ki az életed, a hétköznapjaid?

-Miután visszavonultam, vállalkozók lettünk a férjemmel. 2002-ben megszületett második gyermekünk Attila. Miután kibabáztam magam,sok mindennel foglalkoztam. Jelenleg a világ egyik legjobb hálózatépitő csapatában vagyok, csak tőlem függ, hogy mikor lépek pályára.

-Az interjúsorozatban mindenkitől megkérdezem, miért szeret nő lenni, miért örül, hogy nőnek született. Te mit gondolsz erről?

-Jól érzem magama bőrömben, ha lehet igy mondani. Hálás vagyok a létezésnek, hogy nőként élhetek, mert igy megélhettem az anyaság szépségeit, fiatal nőként sikeres, átlagon felüli életet élhettem, párkapcsolatomban kiteljesedhettem. Terveim vannak , álmaim, és új céljaim. Szeretek  annyi melegitőben eltöltött év után csinosan, nőiesen öltözködni. Imádok főzni, virágot ülteni, szeretem ha jó a frizurám, szeretek edzeni - naná azért, hogy jól nézzek ki! - egyszóval szeretem a nőiségemet úgy ahogy van! Az hogy mostani életemben nőként élhetek, az nem véletlen és ha már igy alakult, hozzuk ki belőle a legjobbat!

-És végül kitől kérdeznél és mit?

-Füsti Molnár Évától: Keke, most melyik életed éled?

"Mára egy krízis ponthoz érkeztünk a társadalmi rendszerek tekintetében" - interjú Takáts Péter kulturális kreatívval

„Fejlesszük együtt a demokráciát” címmel június 7-én, a pécsi Kolping házban Takáts Péter közösségfejlesztő, író és kulturális kreatív beszélgetéssel és közös megoldáskereséssel egybekötött előadását hallgathattuk meg a részvételi demokráciáról. Az előadás előtt beszélgettem Péterrel...

Arra gondoltam, kezdhetnénk azzal a kérdéssel, ami az eseményt beharangozó plakáton is szerepel: miért is kell a demokráciát fejleszteni, azaz mi a baj a demokráciával?

A közvéleménykutatások adatait vizsgálva azt láthatjuk, hogy ma az emberek egyre nagyobb része elégedetlen nemcsak a politikusok, hanem a politika teljesítményével is. Ez a jelenség nem egy speciális magyar tünet, hanem Európa szinte valamennyi országában megtaláljuk, és elsősorban abban, hogy a szavazni nem kívánó emberek aránya rohamosan növekszik, és lassan eléri az 50 %-ot. Az Európai Unió szinte minden országában napról napra nő a politikával kapcsolatban elégedetlen emberek száma. Azt pedig tudnunk kell, hogy ha egy politikai rendszer, egy szociális forma, amiben az emberek élnek, ilyen nagymértékben nem felel meg az állampolgárok elvárásainak, akkor ez azt mutatja, hogy a formával valami nincs rendben. És itt értünk el a kérdéshez, ahhoz, hogy miért is kell ma a demokráciát fejleszteni? Milyen problémák vannak ma a demokrácia jelen formájával?

Mára ugyanis egy krízisponthoz érkeztünk a társadalmi rendszerek tekintetében, amikor el kell dönteni, hogy változtatunk, és valami újat hozunk létre, vagy pedig haladunk tovább a régi úton és egyre jobban elsüllyedünk a krízisben. Azok az emberek, akiket ma kulturális kreatívoknak neveznek, nem elégednek meg azzal, hogy valaki megígéri nekik, hogy kijavítja a problémákat, ők maguk akarnak új utakat, új formákat keresni, olyanokat, melyek megfelelnek az elvárásaiknak. Ők nem kívánnak egy nagy krízisben elsüllyedni, hanem az eddigiekből tanulva egy olyan új világot kívánnak felépíteni, ami megfelel a XXI. századi magasabb tudatosságnak.

Az tudjuk, hogy ha egy közösség, egy társadalmi forma hosszú időn keresztül nem változik, és ellenáll a változásoknak, akkor fokozatosan megmerevedik és megkeményedik, és lassan megbetegszik. Társadalmi rendszerek, egy ország esetében ez a betegség abban mutatkozik meg, hogy a fokozatosan megmerevedő demokratikus rendszerek egyre antidemokratikusabbá válnak. Ma szinte egész Európában, sőt még az USA-ban is azt tapasztaljuk, hogy a mai demokratikus politikai és társadalmi rendszerek végletes módon megkeményedtek, a változás minden igényének ellenállnak és csakis a meglévő helyzet konzerválására törekszenek, illetve már csak erre képesek. Ezért érzik azt az emberek egyre nagyobb számban, hogy a jelen pillanatban uralkodó és magukat demokratikusnak nevező társadalmi rendszerek súlyosan betegek, és ezért tapasztalják meg ennek a beteg helyzetnek minden antidemokratikus következményét is.

Ezért egyáltalán nem lehet meglepő, hogy ma nincs olyan EU tagország, ahol az állampolgárok elégedettek lennének a demokrácia jelenlegi formájával, ahol az emberek nem akarnának változást vagy átalakulást. Az elégedetlenek számának növekedésével, ill. az önrendelkezési elvárások erősödésével arányosan Európa szerte fokozatosan olyan kezdeményezések indultak el, melyek célja a jelenlegi demokratikus rendszerek továbbfejlesztése volt, és így jutottunk el ma oda, hogy a részvételi demokrácia iránti igény egyre szélesebb körben jelenik meg és az EU-n belül fokozatosan terjed.

- No, de mi is az a részvételi demokrácia valójában, és hogyan lehetne ezt a gyakorlatban megvalósítani Magyarországon, ahol több millió választópolgár van?

A kulturális kreatívok, a XXI. századi tudatos állampolgárok ma olyan formákat keresnek, melyekben ők aktív résztvevők és a folyamatok tevékeny irányítói lehetnek, mert a modern ember saját sorsának irányítója, tevékeny alakítója kíván lenni. Ez a társadalmi forma pedig az állampolgárok aktív politikai és döntéshozói részvételére épülő ún. részvételi demokrácia. A számomra ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a politikusok és a hatalom mai képviselőinek minden ellenkezése és az emberek általános beleszólásából keletkező katasztrófa várakozása ellenére új társadalmi formáknak kell jönniük és ezek el is fognak jönni. Ezek az új formák pedig az állampolgárok önrendelkezési törekvéseiből fakadnak majd és a demokráciának ebben az új értelmezésben egy olyan új formájáról lesz szó, ami bizonyos fokig visszatérést jelent az eredeti, az ősi demokrácia értelmezéshez.

Mert a demokrácia fogalom, még ma is, amikor ezt a politika szívesen elfelejti, azt jelenti, hogy „hatalom a nép által”, vagy „a nép hatalma”. Erről Lincoln elnök, pl. azt mondta: „A képviseleti demokrácia a nép által, a népért való kormányzást jelent.” Miután a történelem során az államhatalom, a kormányzás mindig a törvénykezésben nyilvánult meg, ezért minden demokratikus rendszerben a törvénykezésnek is a nép által kell működnie, azaz a törvényeket a népnek kell megalkotnia, és a fenti idézet is erre utal. Az, hogy ma ez nem így történik, az egy fejlődési folyamat eredménye, de éppen ebből fakad az emberek tömeges elégedetlensége és az új formák iránti vágya.

Egy valóban demokratikus rendszerben a törvények éppen attól lesznek érvényesek, hogy a nép, miután megalkotta őket, el is fogadja azokat. Hiszen a törvények kötelezettségeket tartalmaznak, fogalmaznak meg a népet alkotó egyes önálló emberek számára. A törvényt ezeknek az önálló embereknek kell betartaniuk, és ezt éppen az által teszik meg sokkal nagyobb hatékonysággal a részvételi demokráciában, mint a képviseleti demokráciákban, mert részt vesznek, vettek annak kidolgozásában, és ennek során el is fogadták azt.

A mai képviseleti demokráciákban a törvényhozás sajnos nem így működik, pedig a mai modern korban az emberi közösségeket nem is lehetne más elvek alapján hatékonyan működtetni. Mert miközben a vállalkozók és menedzserek már az ’50-es évek óta tudják, valahogy a politikusok figyelmét kerülte el a hír, hogy a széteső, megmerevedő közösségekbe gyógyító erőt csak az embereknek a döntésekbe való bevonásával és a hatalmi piramis lelapításával lehet bevinni!

Amikor egy közösség tagjai az új forma, a részvételi demokrácia mellett döntenek, akkor ezzel nem tesznek mást, mint kinyilvánítják azon szándékukat, hogy érdekli őket a közösség tagjainak, a másik embernek a véleménye és készek meghallgatni azt. Azaz a közösség minden tagja számára biztosítja a véleménynyilvánítás szabadságát. Ennek a hátterében pedig az a meggyőződés áll, hogy ma minden embernek – bárki is ő és bármilyen végzettségű is legyen – van egy olyan kreatív gondolata, ami a közösség javát szolgálja. Ennél a felismerésnél gyógyítóbb erő emberi társadalomban nem létezik!

- A részvételi demokráciának feltétele a hatékony közösségszervezés, és ha jól tudom Ön ezzel is foglalkozik. Mit is jelent ez valójában? Hogyan kell hatékonyan megszervezni egy közösséget, ki képes erre és miben mások ezek az újfajta közösségek, mint a hierarchikusan felépülő társadalmunk?

Az egymás kölcsönös meghallgatásának van egy másik hatása is. Az emberek eközben felismerik, hogy szükségük van egymásra. Szükségük van arra, hogy az egyénileg kigondolt ötleteket a másik ember, azaz a közösség szűrőjén keresztül megmérettessék, javítgassák, vagy mások gondolataival kiegészítsék. Mert az ember a saját ötlete, ítélete hibáit alig vagy csak nehezen látja meg, miközben igen élesen látja ezt a másik embernél. Ez a felismerés aztán egy közösségfejlődési folyamatot indít el és végül az emberek összekapcsolódását erősíti, ami a valódi demokrácia alapja. Mert minél erősebben kapcsolódnak egymáshoz az emberek egy közösségben, annál jobban tudnak a közösségi elképzelések létrejönni, melyek persze mindig egy ember elképzeléseiből indulnak ki.

A részvételi demokrácia tehát egy olyan folyamat, melyben az egyén ötletét, ideáját a többség átgondolja, kiértékeli és mérlegeli, majd ez a folyamat egy közös döntéssel zárul. Egy ilyen folyamatban az emberek az immorális célokat, ideákat kiszűrik és szétválasztják azoktól, melyek a közösség érdekeit szolgálják. Vagyis az emberek kreatív ötleteiből az értékeseket a közösség hasznosítani tudja, ugyanakkor el tudja kerülni azt, hogy a káros célok, esetleg egyéni, önző érdekből kitűzve, megvalósulhassanak. Ezáltal a részvételi demokráciával biztosítani lehet, hogy a politika és a politikusok ne tudjanak ember és törvények felett állóként bármit megtenni, ne tudjanak választóik akarata és érdekei ellen cselekedni.

Viszont türelemmel kell lennünk, mert ennyi sok-sok év diktatúraként működő demokrácia és ilyen sok elbukott politikus után, és az emberekben felgyülemlett rengeteg csalódás miatt, bizony sok nehézséggel jár minden újra-összekapcsolódási kísérlet. Ráadásul ezek a változások az emberek változásai, amihez mindig sok idő szükséges. De ha nem próbáljuk meg ma elkezdeni, akkor holnap nem fog megvalósulni! Ma kell vetni ahhoz, hogy holnap aratni tudjunk! Ha ma nem teszünk azért, hogy egy ilyen folyamat beinduljon, akkor végleg átadjuk a terepet azoknak, akik a demokráciát a saját hasznukra és saját szájuk ízére formálták és abból a két lehetőségből, amit a költő elénk vázolt, azaz hogy „rabok legyünk vagy szabadok” bizony nagyon gyorsan az első valósul meg. De olyan csúfos módon, hogy önként hajtottuk fejünket a rabigába.

- Az alapjövedelem gondolata is a kulturális kreatívok nevéhez köthető. Mi az alapjövedelem és milyen problémákat oldana meg, ha általánossá válna?

Ez a kezdeményezés egészen komolyan érinti a munka és a munkabér szétválasztásának kérdését. Eddig a világban ma minden ember, csak a munkájáért kapott pénzt, és csak akkor, ha munkaerejét sikerrel el tudta adni a munkaerő-piacion. Vagyis a ma érvényes társadalmi alapelv az, hogy jövedelmed csak akkor van, ha dolgozol. A kezdeményezés egy olyan új helyzet kialakítását igyekszik elérni, ami az újfajta emberképből fakad: mert az alapjövedelem bevezetése után azért kapsz pénzt, hogy dolgozhass!

Ez az elképzelés egy egészen újfajta emberi motivációra épül, egy olyan belső motivációra, ami az emberben belül élő küldetéséből fakad, és egy újfajta közösségi gondolkodás irányába is mutat. Azt a felismerést lesz képes az emberekben a felszínre hozni, hogy a képességeimet azért kaptam, hogy azokat a közösségem szolgálatába állítsam és nem saját magamért, hanem az embertársaimért kell dolgoznom. A tudatosságukban magasabb szintre jutott emberek már most is felismerték, hogy egy munkamegosztáson alapuló gazdaságban nem lehet egoisztikusan dolgozni. Hiszen minden, amit az egyén kap, azt a közösségtől kapja, és így aztán egyértelmű, hogy minden, amit az egyén csinál, annak a közösség javát kell szolgálnia.

A kulturális kreatívok pedig azt is tudják, hogy az embernek nem csak jogai vannak, hanem kötelezettségei is. Különösen akkor, ha az ember kap valamit a közösségétől, akkor ezzel egy időben fel kell ismernie kötelezettségeit és felelősségeit is. Ennek a felismerésének a feltétel nélküli alapjövedelem esetében az az alapja, hogy erre a jövedelemre a lehetőséget a másik ember, a közösség munkájának eredménye adja.

Az a pénz, ami a feltétel nélküli alapjövedelem kifizetéséhez szükséges, természetesen adókból származik majd. De ez nem jelenti azt, hogy az állam egy újabb adó bevezetésével növeli az eddig is igen magas adóterhet. Nem, mert a feltétel nélküli alapjövedelem fedezete azáltal jelenik meg, hogy attól a pillanattól, hogy ezt minden ember megkapja, a vállalatok, vállalkozók bérterhe azonnal lecsökken! Ugyanis ettől a naptól kezdődően csak abban az esetben kell nekik bért fizetni, ha valamely alkalmazott jövedelme a feltétel nélküli alapjövedelem szintje felett van. Egyéb esetben a bérteher megszűnik. Ezt a megtakarítást kompenzálja, ezt gyűjti be közösségi célokra az az új forgalmi jellegű adó, ami az Áfá-ba kerül majd beépítésre. Vagyis azonos árak mellett a bérekkel egyenlő mértékű adó folyik be a Kincstárba.

Vagyis a pénz arra, hogy minden ember megkapja a maga feltétel nélküli alapjövedelmét, már most is megvan. Hiszen pl. Magyarországon is minden ember, aki él, az valamiből él. Ha nem dolgozik, akkor segélyt kap, vagy lop magának, de megszerzi azt, amire az élethez szüksége van. Most pedig egy csapásra megszűnik az egész segélyező adminisztráció és bürokrácia, nem kell sem a rendőrség, sem a bíróság, hiszen a feltétel nélküli alapjövedelemmel többé nincsen szükség szociális segélyre. Nem kellenek többé az ellátó rendszerek, a munkanélküli központok és az ellenőrzések. Az összes eddig az ablakon kidobott pénzt az alapjövedelembe lehet forgatni.

- A kulturális kreatívok másképpen gondolkodnak, mint a többség, kevesebben vannak és sokan közülük egyedül érzik magukat a világban. Néha úgy tűnik, mintha szélmalomharcot vívna az, aki manapság igyekszik szemben úszni az árral. Elmondaná, hogy Önnek mi segít olyankor, amikor úgy tűnik, hogy a régóta bevett, kondicionált gondolkodás minták nem engedik megtelepedni az új gondolatokat, viselkedésmintákat?

Minden vélemény és látszat ellenére a kulturális kreatívok száma rohamosan nő, A tények, a világszerte folytatott mérések adatai szerint, míg 2000-ben 24% volt az új tudatosságú emberek aránya a népességen belül, addig ez 2010-re már 34%-ra növekedett. Sőt, ha ehhez hozzá vesszük azt a további 10 %-nyi ún. közeledő embert, akik már nem képesek a régi módon gondolkodni és a régi formákat elfogadni, de még nem tartoznak teljesen a kulturális kreatívok közé, akkor azt mondhatjuk, hogy ma a világon az embereknek közel a fele egy új kultúrát, egy új civilizációt akar, amit igen kreatív módon maga is épít majd fel. Az azonban igaz, hogy miután erről nem írnak az újságok és nem beszélnek a TV-ben, így sokan azt hiszik, hogy kevesen vagy akár egyedül vannak ezekkel a gondolataikkal. De a tények mást mutatnak és az emberek egyre inkább egymásra találnak, sorra alakulnak a kulturális kreatív közösségek és tagjaik együtt gondolkodnak a XXI. századi új kultúra embert szolgáló formáin.

Eközben a hatalom persze még azon társaink kezében van, akik a régi kultúra hívei és ők ezt nem is nagyon akarják kiadni a kezükből. Ezért tűnhet néha úgy, hogy a kulturális kreatívok harca egy szélmalomharc. De éppen azért, mert ezek az emberek rendkívül kreatívak, a hatalmat úgy fogják átvenni, hogy az nem egy forradalomban vagy más „látványos” formában fog megmutatkozni. A kulturális kreatív gondolkodás térnyerésével a hatalom fokozatosan megy át ezeknek az új tudatosságú embereknek a kezébe. Ha ezzel a szemlélettel széttekintünk a világban és megnézzük, hogy a kulturális kreatívok milyen kezdeményezéseket indítanak és tartanak fenn, akkor azt kell mondanom, hogy ma a világ tele van „archimédeszi pontokkal”. Olyan pontokkal, melyek ma még látszólag csak jelentéktelen, kis pontocskák egy bonyolult rendszerben, de közben mégis alkalmasak arra, hogy ezt a beteg és szenvedésekkel teli világot, mely most éppen abba az irányba halad, hogy csupa kis „ÉN Zrt”-ből álljon, kifordítsák a sarkaiból, és egy új világot teremtsenek.

Ami pedig nekem ebben a munkában segít, az az emberbe és az ember fejlődésébe vetett töretlen bizalmam. Tudom, és nap mint nap megtapasztalom, hogy az emberek ma már tömegesen képesek arra, hogy felelősen gondolkozzanak a világról, hogy a saját sorsukat a saját kezükbe vegyék és minden kudarc vagy látszólagos bukás ellenére látom, hogy a világban beindult egy változási folyamat. Ebben azokat a kötelezettségeket és jogokat, amelyeket a történelem folyamán mindig a kormányok vállalták fel, fokozatosan egyre inkább a civilek, a polgárok és az ő általuk alkotott szervezetek veszik át. A kulturális kreatívok, a tudatos állampolgárok elkezdték szervezni magukat, elkezdtek szervezeteket, társulásokat létrehozni, és azokat összekötni egymással annak érdekében, hogy az általuk felismert értékeket megvalósítsák a világban, és ezeket bevigyék a mindennapi életükbe. Azaz a jövő új formáinak kialakítása és a hatalom átvétele, a jelenlegi hatalom minden törekvése ellenére, megindult. Ennek a szebb és emberi jövőnek a reménye ad erőt nekem a mindennapokban.

- Úgy tudom nemrég jelent meg a Menedzserkalauz c. könyve. Hova kívánja ez a könyv elkalauzolni a menedzsereket? Milyen kapcsolat lehet a részvételi demokrácia és a vállalkozások működése között?

A Menedzserkalauz című könyvem két kötetének megjelenése óta már eltelt néhány év és azt látom, hogy ma már egyre több közösségben és vállalkozásnál találkozunk olyan módszerekkel, melyek az emberközpontú organikus gondolkodás talaján fejlődtek ki. Sőt, egyre gyakoribbak azok a vezetők, akik számára a szervezet emberközpontúsága fontos érték, és ez igen nagy öröm a számomra, mert azt vallom, hogy ma minden az ember által jön létre és minden az emberért létezik. A XXI. század közösségei számára már csak az ember-orientáció létezhet, mint opció, vagyis nem csak a vállalkozásokra, hanem a magasabb, a társadalmi formákra is csak egyetlen forma érvényes és időszerű: az emberközpontúság.

Azt viszont be kell látnom, hogy sajnos még nem mindenki jutott el ehhez a felismeréshez, és ez a gondolat még nem vált élővé mindenkiben, sem vállalatvezetőben, sem politikusban, ezért az emberközpontú gondolkodással egy időben még megtaláljuk a régi gondolkodás maradványait, a hatalom- vagy pénzorientált gondolkodást is. Pedig ha meg akarjuk érteni a XXI. század első éveinek nagy kérdéseit és sikerrel akarjuk megoldani a jelen pillanatban is megélt krízisek kihívásait, akkor az emberi kapcsolatokat és a társadalmi törvényszerűségeket más szemmel kell néznünk, mint azt eddig tettük. Meg kell tanulnunk másképpen gondolkodni, és képessé kell válnunk arra is, hogy a XXI. század elején a kulturális kreatívok által a világba hozott új értékeket ne hagyjuk figyelmen kívül. A könyvem mindkét kötetében azokat az új közösségszervezési és működési kérdéseket és elveket mutatom be, melyek az új emberi értékekről szólnak. Ilyen értékek pl. a szabad szellemi élet, az őszinte és valódi emberi találkozások iránti vágy, a gazdasági és pénzügyi irányítás elvetése a másik ember felett, az új, hierarchia mentes szociális formák keresése és az önrendelkezésre épülő társadalmi formák.

Miközben egyre több ember számára válik nyilvánvalóvá, hogy a XXI. században megvalósuló új közösségi formákban az ember és az emberi értékek fognak fő szerepet játszani, mégis kevesen indultak el ezen az úton. Mert ez az út, mely az új értékek felismerésének lehetőségét rejti és az új, emberorientált gondolkodás kialakulásához vezet, mindig egy kérdéssel, egy választással kezdődik. Ez a kérdés arra kíván választ keresni, hogy melyek azok a jelenségek, melyeket én támogatok, mi az ami mögé oda tudok állni és mit tartok megfelelőnek, alkalmasnak arra, hogy a világ és az emberiség abba az irányba fejlődjön. Ilyenkor két lehetőségünk van. Az egyik úton győz a pénz és a hatalomvágy, ami legyűri a fejlődés és az új iránti vágyat, amikor aztán az ember, csakhogy hatalmát megtartsa, nem akar változtatni, fejlődni, és életében új formákat létrehozni. A másik út pedig az, amikor az ember legyőzi félelmét, hallgat a lelkiismeretére és egy új utat választ, ami gyakran ellentétes azzal, amin a nagy tömegek a világban haladnak.

Mégis, a fejlődésnek csak ez utóbbi az egyetlen lehetséges útja, amikor az ember azt teszi, amit jónak tart és nem vizsgálgatja azt, mit is okoz tette a konzervatív gondolkodású világban. Ez pedig messze túlvezet bennünket a mindennapok személyes problémáin és aktuálpolitikai kérdésein, mert a kérdésnek ilyen módon való megjelenése teljes egészében kihat nemcsak a vállalkozásokra, hanem a társadalmi berendezkedésre és a demokrácia működésére is. Sőt, befolyásolja nem csak az egyes emberek munkáját, hanem a politikai és vállalati vezetés stílusát is, és a mai politikusok és menedzserek számára egy új, emberközpontú jövő árnyékát vetíti előre. Itt és ebben mutatkozik meg a számomra a közösségek működésének egysége, a vállalkozások és a társadalmi rendszerek egyidejű megújulásának lehetősége és szükségessége.