Mácsai Pál: „A bűnben fogant jelenségek nem tudnak megdicsőülni”

Mácsai Pállal még a nyáron, az Ördögkatlan fesztivál után beszélgettem. Az Élet értelme című, Örkény István egyperceseiből írt darabot adta elő, Lukács Miklós cimbalomkíséretével. Annak egyik oka, hogy az interjút csak most közöljük, az az, hogy a darabot tegnap Pécsett is bemutatták. Az egypercesek szereplőinek emberi gyengeségei, viccesek, de fájóan ismerősek, hiszen a jelenünk is hasonlóan abszurd néha. Illetve nem tudom, hogy ez a jó kifejezés-e akkor, amikor a mai magyar politika és a művészet viszonyát jellemezzük. Erről is faggattam a színész-rendező, színházigazgatót.

Ön is állást foglalt az SZFE ellenálló diákjai, oktatói mellett az Ódry színpad bezárása kapcsán. Mi volt a személyes motivációja? Mit gondolt és mit gondol a történtekről?

Nem tudom, hogy tudok-e újat mondani ezzel kapcsolatban. Nem csak az Ódry bezárása, hanem az egyetem autonómiájának megszüntetése, és az ahhoz vezető módszer ellen tiltakoztam. A Színművészeti Egyetem működésének az volt a valódi problémája, hogy a kormányzat – mely utóbb megszállta – a működési költségeit tendenciózusan csökkentette. Ezt követte, hogy rágalmakat terjesztettek az egyetemről, jelesül, hogy az egy zaklatókkal teli, liberális fészek lenne – vagyis lett volna. Majd negligálva mindent és mindenkit, beültette saját embereit az egyetem vezetésébe. Az egész botrányos esemény mögött nem is annyira világnézetek különbözősége áll, hanem hatalmi ambíciók, és az én szememben irracionális indulatok, ahogy egyébként magában a kultúrharc elnevezésű mozgalomban is.  

De a botrány közben is tudni lehet és tudni kell, hogy ez olyan eseménye a magyar felsőoktatásnak, a magyar művészeti oktatásnak és praxisnak, ami idővel a szégyenletes emlékek polcára kerül majd. Még akkor is, ha az új egyetemnek jó lesz a szakmai munkája. Akkor is, ha azok, akik tették, nincsenek ennek tudatában. Noha kisebb hányaduk vett részt ebben a folyamatban meggyőződésből, inkább karriervágyból, és van, aki pusztán a pénzért, és akad olyan is, aki azt sem tudja, hogy hol van. Maga a drámairodalom taglalja, és igen bőven, hogy a bűnben fogant jelenségek nem tudnak megdicsőülni. De én azt hiszem, hogy jól működni sem.

Ez átmeneti állapot, ami persze tarthat akár évtizedekig is, ahogy a szocializmus nevű hazug és ostoba államrezon is évtizedekig tartott. Ausztriában például a császárság megszűnése óta, azaz  100 éve – kivéve a német megszállás éveit – állandó államforma van. Ezt polgári demokráciának hívják. Nálunk nem. Nálunk volt tanácsköztársaság, aztán horthyzmus, aztán nyilas kormány, aztán német megszállás, aztán koalíciós kormány, aztán szovjet megszállás, aztán sztálinizmus, kádárizmus, aztán a fordulat. Száz év alatt elég sokféle huzat. Csacsiság azt hinni, hogy épp a Vidnyánszky- féle színművészeti egyetem esztétikája és gyakorlata lenne kőbe vésve.

Ön szerint van reális esélye Magyarországon annak, hogy a „kultúrharc” olyan irányba folytatódjon, amiben további színházakat, művészeti közösségeket – ott, ahol szokás még a szabad gondolkodás – szüntet meg a kormány?

Természetesen. A szabad, kritikai gondolkodást egy hatalom sem szereti. A demokratikus hatalom sem szereti, csak eltűri. A miénk sem nem szereti, sem nem tűri. Ha mi – az Örkény színház – nem tartoznánk éppen a Fővárosi Önkormányzathoz, akkor talán már nem is lennénk.

Itt, Pécsett is láttunk példákat, nem is akármilyeneket a politika és a művészet erős összefonódására. Nálunk fordult elő pár éve, hogy sikerült meghiúsítani Alföldi Róbert egyik darabjának a bemutatóját – mármint a pécsi bemutatóját, a darabot láthatta a közönség, csak a Kodály Központ helyett Szigetvárott, a Vigadóban. Ez még az azt megelőző évek folyamatait látva is példátlan, és megdöbbentő volt, hisz előtte ilyesmire azért nem volt példa. Gondolom, hallott róla, hiszen a botrány híre nem csak szakmai körökig jutott el  (a hírt, hogy az előadást Pécsett politikai okokból lefújhatták, éppen a Szabad Pécs írta meg anno – megj.: B. A.). Mi a véleménye róla?

Emlékszem rá. Rossz véleményem van róla. Akkor is, ha a Zsolnay-negyed vezetője (a Zsolnay-negyedet működtető cég, a ZSÖK akkori vezetőjéről van szó, Vincze Balázs balettművészről és rendezőről, aki ma már a budapesti Operettszínház művészeti vezetője, miután az új városvezetés menesztette – megj.: B. A.) és a nyomásnak engedett, és akkor is, ha meggyőződésből tette. Nem tiltunk le előadást világnézeti okból. Vannak bizonyos dolgok, amiket egyszerűen nem teszünk meg. Egy kolléga előadásának a letiltása ilyen.

És volt még más hasonló eset is. De talán ön még többről is tud, ahol valami nagyon hasonló dolog történt.

Persze. Léteznek listák arról, hogy kit lehet meghívni és kit nem, művházakba például. Egyes kultúrházvezetők ezeket a listákat betartják, a szuverén, és önálló gondolkodásra képes kollégák pedig nem.  

Önt szolidáris, szociálisan érzékeny embernek tartják kollégái, pályatársai, és az önt jól ismerő újságírók is. Két éve az ön által vezetett Örkény színház a független színházak mellett is kiállt. Azt olvastam, hogy lemondtak NKA-s pénzekről. Ez tényleg így volt?

Nem, ez tévedés. NKA-s pénzekről nem mondtunk le, két okból sem. Először is, az nem a mi pénzünk, hanem közpénz, tehát arra lehet fordítani, amire adják, másrészt mi nem is igen kapunk olyat. Mi egészen mást csináltunk: megkerestük azt a pénzt, amit adományoztunk. Adományokat gyűjtöttünk a nézőinktől. Áruba bocsátottuk az ismertségünket. Keleti Éva, a színházi fotográfia nagyasszonya készített rólunk egy fotósorozatot, amit mi drágán, egyedien számozva és egyenként dedikálva eladtunk. Ezen kívül egy jótékonysági estet is szerveztünk, és ezek bevételét adtuk a független színházaknak, akikkel az új színházi törvény nagyon kiszúrt. Tőlük ugyanis elvették a tao-pénzeket – amelyik rendszert én nagyon nem szerettem amúgy –, és nem pótolták semmivel. A függetleneket sem szereti a kormányzat, mert sokuk zabolázhatatlanul önálló gondolkodású. Én nagyon fontosnak tartom a független színházakat szakmailag, sokat adnak a magyar színházi szakmának. Ez volt az oka annak, hogy szakmai szolidaritást vállaltunk velük két éve is, és idén is, amikor is az egyik előadásunk bevételét nekik ajánlottuk fel. Jövőre is tervezzük, hogy valamilyen módon segítjük őket.

Mácsai Pál az idei Ördögkatlan fesztiválon, a háttérben Lukács Miklós, aki cimbalmon kísérte az előadáson – Fotó: Gyenese Andrea

Van egy másik kérdés, egy másik ügy, amit az SZFE körül történtekhez hasonlóan szintén nemigen lehet megkerülni ma, ha színházról beszélünk: Eszenyi Enikő nagy port kavart vezetői botránya. Sőt, van arra is esély, hogy nem ő az egyetlen színházi vezető, akivel kapcsolatban felmerülhet, hogy akár megfélemlítést is alkalmazott a céljai elérése érdekében. Mit gondol azokról, akik így irányítanak, és ön milyen vezetőnek látja és gondolja magát?

Erről muszáj lesz, hogy a kollégáimat kérdezze helyettem, de röviden: én a párbeszéd híve vagyok. Nem fogom Eszenyit minősíteni, megtette már az egész stábja. Inkább felhívom a figyelmet arra, hogy milyen jó színésznő, és azt hiszem, egy igazi bocsánatkéréssel ezen az ügyön túl lehetne lépni. Addig nem. Én tényleg a meggyőzésben hiszek, bár sokszor lassú és nem is mindig eredményes folyamat.

Ön színigazgató és rendező is, de színművész is. Amikor ön színészként olyan rendezővel dolgozik, aki  hasonló nem vállalható módszerekkel próbál eredményt elérni, azt mennyire tudja tolerálni? Képes-e rá bármennyire is, kell-e ezt tolerálni bármeddig is?   

A kemény kézzel semmi probléma, az érzelmi vagy hatalmi terrorral van probléma. Én az utóbbit eléggé megúsztam, néha súrolták a rendezőim, de negyven éves pályám során csak egyszer-kétszer, és ott ellen lehetett tartani. Ami most zajlik, nagy és fontos paradigmaváltás. Az én pályakezdésemkor az volt a színházi működés kiindulása, hogy a rendező mindent tud, a színésznek az volt a dolga, hogy alávesse  magát az akaratának. Bár a komoly műhelyekben akkor is tudták, hogy a színház  párbeszédes szakma, minden színész rendező és minden rendező színész is.

Ön mindkét szakmát tanulta és gyakorolja. Ez inkább előny, vagy inkább hátrány, amikor az egyik szerepben van, de szakmailag rálát a másik feladatra is?

Hol segít, hol gátol, hol így érzem, hol úgy. Nekem szerencsém van, mert az Örkény színházban dolgozom már 20 éve, és az azt megelőző években is válogatott közösségekben dolgozhattam. Így hát nem szoktam rossz és ostoba rendezőkkel dolgozni, ettől megkímél a helyzetem. Nincsenek rossz élményeim, noha természetesen szoktam nem egyetérteni rendezőkkel, és ők velem ugyanígy. Ezeket szépen megbeszéljük, kivitatkozzuk. Én el tudom fogadni azt, hogy a rendezőnek más a koncepciója, képes vagyok alkatrésszé válni egy előadásban. És rendezőként is képes vagyok az előzetes elképzeléseimen változtatni. Egy határig, persze.

Idén volt 60 éves, hogyan ünnepelt? Kollégái, pályatársai megünnepelték, volt rá mód ebben a fura esztendőben?

A születésnapomat nem ünneplem a családomon kívül. Az Örkény színházban sem, és ők ismernek, tudták ezt. Igazgatónak ne legyen születésnapja, szerintem: még ha szeretnek is, egy ilyen ünneplés körül ott ólálkodik a „muszáj”. Viszont nagyon szépet találtak ki. Kaptam egy egyetlen példányban létező könyvet, amibe beleírták a jókívánságaikat és azt, hogy miért szeretnek engem. És ez nagyon jólesett, ez mégiscsak egy érzelmi zivatar, kellett kicsit szárítkozni utána. Itt is mindenki túlzásba esik ugyan, de az ilyen nekrológ-köteteknek ez a természete. És ettől függetlenül szíven ütött, megérintett. Nem is vettem elő azóta.

A születésnapja alkalmából számos cikkben összegezték eddigi életútját, Ön is összegzett? Maga magának, magáról? És, ha igen, mire jutott, elégedett?

Nem összegeztem, de tudom, hogy ha valaki 80 éves koráig a rendezői és a színészi pályán tud maradni, viszonylag egészségesen, az nagy adomány. Szóval, ha szerencsés vagyok, és nem jön közbe semmi, akkor van még 20 aktív évem. Átgondoltam, hogy mit kellene ennyi idő alatt elvégeznem még, mire kellene figyelnem, de ezt már 50 évesen is megtettem.

Ezek szerint van terve a következő húsz évre?

Szövegekkel szeretnék foglalkozni: egy részét már megírták mások, a másik részét én fogom megírni. Ideje lassan főleg azt csinálni, amihez a legjobban értek: és ez mégiscsak a szövegek előadása …

Az interjú eredetileg itt jelent meg:

https://szabadpecs.hu/2021/09/macsai-pal-a-bunben-fogant-jelensegek-nem-tudnak-megdicsoulni/

 

Az emberi faj járt a Holdon, a Marsra készül települni, de a női nemi szervet még mindig nem ismeri igazán 

Nők, anyák, családok – Mi lesz az álmainkkal? címmel tartott ismét Pécsett, a Bóbita Bábszínházban beszélgetést a múlt héten a „Védett tér” című sorozatban Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzata, együttműködve Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest irodájával. Az előadás és a beszélgetés megtekinthető volt ZOOM-alkalmazáson keresztül is, de a FES publikálta a Facebook-oldalán is. 

Kép forrása:Girl God Books

 

A mostani program abban különbözött az előzőtől, hogy „Khaled-Abdo Szaida színházi dramaturg, író, rendező jelenetein keresztül Várnagy Kinga és Matta Lóránt színészek mutattak be a színpadon néhány tipikus élethelyzetet, ahol a nők teherviselése a legkiugróbb”.

A szakértők Bodor Andrea Lili pszichológus, Kleisz Teréz szociológus és Nagy Tímea szociális munkás, pszichodráma asszisztens voltak, az beszélgetést Veiszer Alinda televíziós újságíró vezette.

 

Anya marad otthon, +/- 20%

Az első jelenet a „Mindig anya marad otthon” címet kapta, ami egy fiatal, kisgyermekes házaspárról szól. A példában több probléma is felüti a fejét, a férj a házaséletre próbálja rávenni fáradt és a tehetetlenség miatt egyre dühösebb feleségét. Óvodás gyermekük beteg, enyhe tünetekkel, így elvinnék az óvodába, de a feleség attól fél, hogy nem engedik be az intézménybe a gyermeket, ezért otthon kell maradnia. Végül a probléma megoldása ez is lesz, azzal az indokkal, hogy a férj keres több pénzt és az ő munkája szerinte fontosabb.

Tipikus megoldás ez Magyarországon erre az élethelyzetre, vélték a szakértők. Valóban, általában az anya marad otthon a beteg gyerekekkel. Ennek egyik oka, hogy általában a férj keres több pénzt, illetve “neki van karrierje”.

Magyarországon ugyanis átlagosan húsz százalékkal magasabb az ugyanolyan végzettségű és munkakörben foglalkoztatott férfiak bére, mint a nőké.

Ha a férj sikeres vállalkozó, míg a feleség alkalmazott, akkor ez a jövedelmi különbség ennél is magasabb, akár jóval magasabb. Nyilvánvalóan racionálisnak nevezhető döntés, hogy amennyiben a férj sokkal többet keres, akkor a feleség marad otthon a gyerekkel. Viszont a magyar társadalomban, a hazai minták szerint akkor is az ábrázolt megoldás a bevett, ha a szülők fizetése kb. ugyanakkora. Ennek az is az oka, hogy a magyar nők többsége hű a társadalom által elvárt női szerepeihez, azaz a gondoskodást, a gyermekek, idősek gondozását, ápolását, a család összetartását tekintik elsődleges feladatuknak.

 

Egyedülálló, harmincas

A 2. jelenet címe: „Egy kicsit hideg lesz”. Egy nőgyógyászati vizsgálóban vagyunk, ahol a páciens fekszik a vizsgálóasztalon és egy férfi nőgyógyász vizsgálja. Kiderül, hogy a betegnek endometriózisa van. A diagnózis elhangzása és a páciens számára sokkoló információk után kiderül a jelenetből, hogy még teljes életmódváltás mellett is valószínűsíthető, hogy műtétre lesz szükség. Magánegészségügyi ellátás keretében ez több, mint egymillió forintos beavatkozás, az állami egészségügyben viszont akár egyéves is lehet a várólista. Ráadásul a műtét miatt több hétre ki fog esni a munkából, amit a páciens nem engedhet meg, mivel egyedülálló, harmincas nő.

 

A rejtélyesnek is nevezett, de egyáltalán nem ritka nőgyógyászati betegség, egyik fő tünete a fájdalmas menstruáció. A szakértők elmondták, hogy az endómetriózis Magyarországon minden hetedik nőt érinti, és már kamaszkorban felismerhető lenne, de sok nő csak több évnyi szenvedés után kap helytálló diagnózist. Ennek oka, hogy a női páciensek, és a férfi orvosok is természetesnek veszik a fájdalmas menstruációt. Van egy anyáról, lányra szálló mantra, ami arról szól, hogy a fájdalom a menstruáció alatt természetes és szenvedni ettől a fájdalomtól, szintén az. Aki panaszkodni mer, az túlérzékeny. A fájdalmas menstruáció azonban valójában betegséget jelez, nem kell és nem is szabad elfogadni. A magyar orvos-nőgyógyászok nagy részének nem elégséges a tudása az endometriózisról és alig akad szakember, aki ezt a tudást átadja. Az endometriózisról létezik egy könyv, amely nemrég jelent meg itthon, és most szakemberek próbálják elérni, hogy a könyv végre bekerüljön a magyar orvosképzés tananyagába. Ráadásul az anyák sem állnak a helyzet magaslatán, már ami a nőiséggel járó fontos és helyes információk átadását jelenti a lányaik számára. 15 lányból mindössze 3 lányt világosít fel az édesanyja a menstruációról részletesen, a többségük azt sem tudja, hogy mi történik vele. És kb. ugyanez igaz a szexuális felvilágosításra is. Ennek egyik oka az, hogy a nők maguk is keveset tudnak a saját testükről. Elképesztő, de 2018-ban fedezte fel csak az orvostudomány, hogy a női nemi szerv sokkal bonyolultabb és rejtélyesebb és összetettebb, mint eddig gondolták.

Bodor Andrea Lili ebben a részben mondta ki a beszélgetés általunk legjobbnak vélt mondatát: „Az emberi faj járt már a Holdon, többször is, tervezi, hogy a Marsot is meghódítja, de a nők csiklóját még mindig nem ismeri”.

Veiszer Alinda a jelenet után rákérdezett a mögöttes okokra. Lehetséges-e, hogy a probléma gyökere az, hogy mind az orvostársadalomban, mind a társadalom informálásáért felelős média világban még mindig férfi túlsúly uralkodik? Ebből következhet az is, hogy a nők hangja alig hallatszik, hisz ő problémáik nincsenek kihangosítva, azért mert elsősorban a férfiak tematizálják, hogy miről szóljon a közbeszéd. Úgy tűnt, hogy a szakértők folyamatosan ott vannak a probléma gyökerénél, kerülgetik, körülírják, ám végül senki sem mondta ki azt egy az egyben, ami a hallgatóság egy részének, e cikk szerzőjének is következik/következhet az elhangzottakból: hogy a társadalmunk még mindig nagyon erősen férfiközpontú, patriarchális. Így a kifejezetten nőket érintő problémák esetén, a tévhitek és a megfelelési kényszer miatt az adott problémák nem megoldódnak, hanem eszkalálódnak.

 

Szendvics

A harmadik jelenet címe Szendvics volt. Ebben egy középkorú, már kamasz gyermeket nevelő házaspár áll. A feleségnek egyszerre kell helytállnia a gyermeknevelésben és idős édesanyja gondozásában. A nő a jelenetben kócosan, leharcolva, a végkimerülés szélén állva vitatkozik az őt egyébként érzelmileg támogató férjével. Azon megy a vita, hogy beadják-e az idős, demens édesanyát otthonba. Jó megoldás, feloldás nyilván itt sem születik, a szeretett szülő és a már saját család között kellene a felvázoltak szerint választani ugyanis.

A szakértők szerint a magyar, középkorú emberek egy részének, ez a szendvicsnek nevezett élethelyzet, azaz, hogy valaki az idős hozzátartozóját ápolja és közben a gyerekeit is neveli, szintén tipikus. Magyarországon egy idős szülő elhelyezésére egy idősotthonban 1,5 -2 évet kell várni. Ezért a a racionális megoldás az lehet, hogy érdemes előre készülni erre a helyzetre, azaz már akkor feliratkozni a várólistára, mikor még nem alakult ki a demencia vagy súlyosabb betegség. A nyugati társadalmakban az idősek előre készülnek erre a helyzetre és tartalékolnak (mert tudnak is tartalékolni) pénzt, hogy nívós idősotthonokban töltsék életük utolsó éveit. A magyar társadalom nagy része azonban nemcsak, hogy belesodródik ebbe a „szendvics” élethelyzetbe, de eleve erre is rendezkedik be. A társadalmi elvárás is az, hogy gondoskodjunk a rokonainkról, és az idős emberek egy része is elvárja azt a gyerekeitől, hogy gondozza őt. A gyermekek nagy része pedig, és itt megint elsősorban a nőkről van szó, teljesíti is ezeket az elvárásokat.

Kleisz Terézt és egy 2018-as nőkutatást idézve szerintem, úgy válaszolható meg az est fő kérdése -azaz, hogy mi lett az álmainkkal -,hogy a magyar nők többsége roskadozik életterhei alatt, miközben az egyenlőtlen társadalmi elvárásokat és a rossz beidegződéseket természetesnek veszi.

Szerző: Gyenese Andrea

A cikk eredetileg itt jelent meg: https://szabadpecs.hu/2022/02/az-ember-jart-a-holdon-a-marsra-keszul-de-a-noi-nemi-szervet-meg-mindig-nem-ismerjuk-igazan-tarsadalmi-tabukrol-beszelgettek-pecsett/