Női szemmel a világ 5. -interjú Füsti Molnár Évával

"....A színpadon eljátszott szerepek is igaziak..."

Folytatjuk interjúsorozatunk, melyben pécsi nőkkel beszélgetek a hétköznapjaikról. Arról, hogyan zsonglőrködnek 8 karú Síva Istennő módjára az idejükkel,mi az, ami segít nekik talpra állni, ha elesnek. Azaz, hogyan gondolkodnak, éreznek és léteznek a 21. században, Pécsett, Magyarországon a nők...

Kiefer Csilla kérdése:- Keke, most melyik életed-éled? 

- Azt gondolom, hogy nem csak a több évtizedes színészi rutin, hanem a velem született alkalmazkodó képességem is hozzájárul, hogy egy új szituációban rögtön otthonosan mozgok, vagy mondhatjuk "bele tudom élni" magam.

A jelenlegi életemre, a jelenlegi szituácóra volt időm felkészülni, próbákat tartottam, persze csak fejben és lélekben, úgyhogy a kórházi műtét és gyógyulási fázis, a türelmet igénylő visszafogott élet és mozgás tényleg nem ért váratlanul. A lábadozó beteg életét élem most, valamivel hosszabb, mint három felvonás, nem bánnám ha már összemehetne a függöny, és elkezdhetném az egészséges életet élni és a nyarat élvezni, igaz sikerélményem folyamatos, barátaim és a családom mindig megtapsolnak.

-Csilla kérdése arra enged következtetni, hogy a művésznőnek több élete van, vagy volt? Milyen értelemben, volt olyan amikor nem volt színésznő ?

A több élet azt jelenti, hogy a színpadon eljátszott szerepek is igaziak. Persze nem fizikai értelemben, de mint tudjuk, minden a fejben dől el és ha van képesség az átélésre, akkor az, ami a színpadon történik, valóban megtörténik, beépül a zsigerekbe, tapasztalatot, megélt élményeket szül. Nem csoda, ha a színész idegei időnként elfáradnak, jelzik a pihenés, regenerálódás szükségességét.

-1985 óta a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Ez nagyon hosszú idő, manapság már ritka -talán-, ha valaki ennyi időt egy színháznál tölt. Ön miért maradt? Nem volt megfelelő lehetőség vagy nem is vágyott -  egy nagy - Budapesti színházhoz?

-Sosem volt ambícióm budapesti színésznek lenni, az én becsvágyam a fontos, revelatív előadás és színészi munka. Milyen paradox dolog, hogy például a pécsiek, - más vidéki városról nincs tapasztalatom- a budapesti színészeket és előadásokat jobban preferálják, mint a sajátjukat. Bizony van egy jó nagy sznob réteg itt, mégpedig kétféle: a gazdag és a művelt. A gazdag Budapestre jár színházba, a művelt koncertre jár -komolyzenei -  és kiállításokra, a színházat pedig lenézi. Így saját magukat, mint pécsieket is leértékelik. Hát nem paradox? A rendszerváltás sem hozott e tekintetben változást. Amig Tanács volt, ők hánytak fittyet a színházra, most pedig az Önkormányzat. Volt ugyan két polgármester, akik tisztelték a munkánkat, de ők sajnos már halottak.

Voltam három évig budapesti színész, de visszajöttem. A hakni nem az én műfajom. Az igényes munka a jó társulat és a jó barátok visszacsábítottak. Jelenleg átalakulóban van minden, ki tudja merre, de szerencsére van itt egy színház, a Harmadik Színház, ahol még igazi műhelymunka és elhivatottság hozza létre az előadásokat.

- Van -e még olyan szerepálma, amiért elmenne innen Pécsről, mi az, amit nagyon szeretne még eljátszani vagy akár megrendezni?

-Szerepálmom Visky András: Júlia -ponyva című monodrámája, melyre a színház nem tart igényt, ugyanúgy rendezésemre sem. Amúgy szeretnék Molnár Ferencet rendezni, egészen más rendezői aspektusból, ahogy azt megszokták, közel áll Goldoni, és nagy vágyálom Kleist darabjai.

-Hogyan látta, élte meg színésznőként ezt a sok-sok évet itt Pécsett? Milyen pécsi színésznőnek lenni, hogyan tellnek - teltek a mindennapok?

-Olyan, hogy pécsi színésznő, olyan szerintem nincs. Van jó, közepes, kitűnő, szorgalmas, intellektuális, igazgatóknak hízelkedő, családjához hazarohanó, klubban kesergő és elvágyódó színész és színésznő.

Ha nincs éppen színhái munkám, akkor is színházban gondolkodom. Most például van időm tanulni. A Színháztudományi Mesterszak utolső félévét - szemeszterét - végzem, szakdolgozatot írok.

Ezt a szakbarbárságomat azért egy esetben félre tudom seperni, ha a gyerekemről van szó. Hát persze, hogy ő az első, ha szüksége van rám. Igaz, már 22 éves fiatalember, és egyetemista.

Hobbim azért van, és ez a gombászás, ha van gomba és időm, szeretek  - szeretnék!/ - ruhákat tervezni és varrni, és drámákat olvasni, de lehet, hogy ez már nem ehhez a felsoroláshoz tartozik.

-Korábban rendezett is, - például a Grace és Glória című darabot -, szeretne még rendezni, és van- e erre lehetősége akár itt Pécsett vagy bárhol ma, Magyarországon? A Poszt idei versenydarabjait nézve feltűnt, hogy mindegyik darabot férfi rendezte. Mennyire engednek terepet a női rendezőknek itthon? Egyáltalán mennyire nyitott a színházi szakma arra, hogy nők rendezzenek, vagy mondjuk, színházat vezessenek?

-Rendezni, már hatalmat és persze több pénzt jelent. A mi társadalmunkban ez még jobbára a férfiak privilégiuma. Részben meg is értem, mert én például sosem tudnék olyan erőszakos lenni, mint egy férfi, hiszen a fontossági sorrend más a nemeknél, nem igaz?

Azt a hatalmas felelősséget, amivel a rendezés jár még élvezném is. Első rendezésem a "Madárka" volt, a könyvből én magam dramatizáltam játszható előadást, Csehov Medvéje, a Helység kalapácsa, az Adrien Mole, utolsóként a Színház és Méreg nagy örömet, tapasztalatot és sikereket hoztak. A Grace élte túl az idők viharát, köszönhetően Sólyom Katalinnak, aki a darab, az előadás sorsát szívén viseli, gondozza és szervezi.

-Színi tanodát is alapított Pécsett és a Civil közösségek házában pedig egy színjátszó kört vezet. Működnek még?

- 18 éve működik a Színi-stúdióm. Ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy ne tanodának szólítsák. Lehet, csak azért, mert nem tudják, hogy mi a különbség. A tanodában színjátszás és előadások létrehozása zajlik, az én stúdiómban pedig a művészetekkel való ismerkedés, benne önmaguk próbálgatása, visszajelzés művészi képességeikről a lényeg, bemutatóinkon nem hozunk létre előadást, hanem azt mutatjuk be, hogy mivel foglalkoztunk az elmúlt félévben. Vagyis játszunk, énekelünk, táncolunk, szavalunk és kreatívkodunk, ami vagy tárgyak készítését, tervezését, vagy bábozást, -nem hagyományos értelemben -jelent.

-Az interjúsorozatban mindenkitől megkérdezem, miért szeret nő lenni? Ön hogyan élte meg: könnyű vagy nehéz a mai világban nőként létezni?

- Mindig mai világ van. Tapasztalatom szerint ez kor függő. Mindig középkortól felfelé kezdik el mondogatni, hogy mai világ. Amíg fiatalok vagyunk, addig nem akarunk hasonlítgatni, még szörnyűbb: nosztalgiázni, mintha régebben jobb lett volna a világ. Dehogy volt jobb! csak fiatalok voltunk! Aztán elkezdjük bánatos és pejoratív hangsúllyal emlegetni ezt a mai világot. Ugyan!

Ami pedig a nőiséget illeti, már egészen kislány koromban megtanultam, hogy másodrendű állampolgár vagyok, aztán meg is kaptam a 2-es számot, de ez így természetes. A nemek közti harc, és minden egyéb területen a harc természetes. Ettől maradunk fenn, amíg fennmaradunk.

Én nem mertem kihangsúlyozni külsőmben a nőiséget, kihívónak, frivolnak tartottam volna, mintha egy virág lennék, aki arra vár, hogy rászálljon egy méhecske. Elsősorban ember akartam lenni. A csini nőket, a csinos öltözködést pedig kiélhettem a színpadon.

-Végül ki lenne az a nő, akitől kérdezne és mit?

- Akit kérdeznék, ő az én élő művész példaképem: Balatinecz Márta operaénekes, énektanár, foniáter. Szeretném őt hallgatni énekelni. Tervez-e esetleg önálló estet? Én nagyon várom. Rengeteget tanultam tőle, és még szeretnék is avval, hogy előadóművészetét nézhetem, hallgathatom.