az interjú előzőleg megjelent: itt

Gerzsenyi Gabriella: A nők biztonsága alapvető társadalmi kérdés

A nők biztonságát és esélyegyenlőségét elsősorban működő intézményekkel, hatékony áldozatvédelemmel és társadalmi szemléletváltással lehet erősíteni. Alapvető fontosságú az egyenlő munkáért járó egyenlő bér, a diszkrimináció elleni intézményi védelem, az áldozatsegítő rendszerek fejlesztése és a nők elleni erőszak elleni fellépés, miközben az európai uniós szabályozások végrehajtása és a férfiak bevonása is kulcsfontosságú a társadalmi változáshoz. Gerzsenyi Gabriella európai parlamenti képviselő asszony válaszolt lapunknak.

Gerzsenyi Gabriella
(Kép forrása: Wikipédia)

A TISZA választási programjában szerepel az „Egyenlő esély a nőknek a munkában és a magánéletben”, ugyanakkor nem látható átfogó, strukturált nőjogi stratégia vagy a nők elleni erőszakra vonatkozó részletes szakpolitikai terv. Amennyiben a párt kormányra kerülne, vállalják-e az Isztambuli Egyezmény ratifikálását? – Tekinthető-e ez prioritásnak a nőjogi és áldozatvédelmi politikában? Terveznek-e önálló, külön kidolgozott nőjogi stratégiát? Számíthatunk konkrét, szamonkérhető politikai vállalásra ebben a kérdésben?

A TISZA programja abból a megközelítésből indul ki, hogy a nők biztonsága és esélyegyenlősége elsősorban működő intézmények, hatékony áldozatvédelem és társadalmi támogatás kérdése. A program ezért kiemelten foglalkozik az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének érvényesítésével, a diszkrimináció elleni intézményi védelemmel, valamint a hátrányos helyzetű nők és egyszülős családok támogatásával is. A nők elleni erőszak online és offline megjelenésével, és annak kezelésével szintén mélységeiben foglalkoznak a TISZA Társadalompolitikai, valamint Egészségügyi munkacsoportjai. Az erőszakkal kapcsolatos ügyeket kiemelt fontossággal kezeljük, és a megoldásra törekszünk. Az Isztambuli Egyezmény kérdése Magyarországon évek óta politikai vita tárgya. Álláspontom szerint a legfontosabb az, hogy a nők elleni erőszak megelőzésére és az áldozatok védelmére szolgáló konkrét intézkedések valóban működjenek a gyakorlatban: legyenek elérhető áldozatsegítő szolgáltatások, megfelelő intézményi együttműködés és hatékony prevenciós programok. Nagyon fontos a férfiak bevonása, érzékenyítése, hiszen nélkülük, nem lehet megváltoztatni a társadalmat. Olyan országot kell építeni, ahol mindenki biztonságban érezheti magát. Az Európai Unió 2024-ben már elfogadott egy átfogó irányelvet a nők elleni erőszak elleni fellépésről, amely kötelező szabályokat vezet be többek között az online erőszak elleni fellépésre, valamint az áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztésére. Ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtása minden tagállamban kulcsfontosságú lépés.

Az Eurostat 2021-es felmérése szerint az EU tagállamaiban 18–32% között mozog a partnererőszakot átélt nők aránya, míg Magyarországon egyes elemzések 49–50% feletti arányt jeleznek. Hogyan értelmezi az EU ezeket a jelentős tagállami különbségeket? Ez módszertani eltérés, intézményi hiányosság vagy valódi társadalmi probléma? Ön szerint ez politikai kudarc is? Ha igen, ki ezért a felelős?

A nők elleni erőszak statisztikáinak értelmezésekor fontos figyelembe venni, hogy a különböző felmérések módszertana eltérő lehet, és az erőszak sok esetben továbbra is rejtve marad.
A tagállamok közötti különbségek mögött több tényező állhat: egyrészt eltérő adatgyűjtési módszerek és feljelentési hajlandóság, másrészt társadalmi és intézményi különbségek is szerepet játszhatnak. Éppen ezért az Európai Unió szakpolitikája elsősorban arra törekszik, hogy javuljon az adatgyűjtés összehasonlíthatósága, valamint hogy minden tagállamban erősödjenek az áldozatvédelmi rendszerek és a megelőzési programok.

Az Európai Parlament nőjogi bizottságában Magyarország külön problématerületként jelenik meg, vagy beleolvad az uniós átlagba? – Indokolt lenne-e a kiugró adatok miatt célzott szakpolitikai figyelem vagy külön monitoringmechanizmus alkalmazása?

Az Európai Parlamentben a nők elleni erőszak kérdését elsősorban európai szintű társadalmi problémaként kezeljük, amely minden tagállamot érint. Magyarországról nem készült jelentés az Nőjogi és Esélyegyenlőségi Szakbizottságban (FEMM). A FEMM bizottság munkájában rendszeresen elemzik a tagállami adatokat és jó gyakorlatokat, és a cél az, hogy az uniós szakpolitikák minden országban javítsák az áldozatok védelmét és a megelőzést. Kiemelten támogatjuk a „best practice”, azaz a jó példák elvét, és azok megosztását a tagállamok között. A fentebb említett 2024-es uniós irányelv például egységes minimumszabályokat vezet be az áldozatsegítő szolgáltatásokra és az online erőszak elleni fellépésre, ami minden tagállam számára fontos előrelépés.

Magyar áldozatok gyakran számolnak be hatósági érzéketlenségről és „intézményi árulásról”. – Ez elsősorban politikai akarat hiányából fakad, képzési problémából, vagy rendszerszintű működési zavarból? – Milyen konkrét uniós mechanizmusok segíthetik a tagállami intézmények felelősségre vonhatóságát?

A nők elleni erőszak kezelésében az intézmények kulcsszerepet játszanak: a rendőrség, az igazságszolgáltatás, az egészségügyi és szociális szolgáltatások együttműködése alapvető. A Fidesz kormány 16 éve hanyagolja el, és árulja el az áldozatokat, legyen szó akár kiskorú lányokról és fiúkról, akár felnőtt nőkről. A ⅔-dal kormányzó Fidesz felelőssége egyértelmű Magyarországon.
A tapasztalatok szerint a hatékony fellépéshez három tényező különösen fontos: a megfelelő intézményi képzés, a könnyen hozzáférhető áldozatsegítő szolgáltatások, a különböző hatóságok közötti koordináció.

Ezek fejlesztése minden tagállamban folyamatos szakpolitikai feladat.
Az Európai Unió új jogszabálya többek között kötelező kockázatértékelési rendszereket, áldozatsegítő szolgáltatásokat és képzési programokat ír elő az érintett intézmények számára.

Milyen jogi, pénzügyi vagy intézményi eszközök állnak jelenleg az EU rendelkezésére a nők elleni erőszak megelőzésére és az áldozatok védelmére? Ha egy tagállam tartósan rossz mutatókat produkál, indokolt lehet-e erősebb uniós feltételrendszer vagy nyomásgyakorlás alkalmazása? Létezik-e számonkérhető, összehasonlítható monitoringrendszer a tagállami előrehaladás mérésére?

Az Európai Unió több eszközzel is támogatja a nők elleni erőszak elleni fellépést. Ide tartozik: a 2024-ben elfogadott irányelv a nők elleni erőszak elleni küzdelemről, az áldozatvédelmi irányelv, valamint különböző uniós finanszírozási programok, amelyek támogatják az áldozatsegítő szolgáltatásokat és a prevenciós programokat. Az EU szerepe elsősorban az, hogy közös minimumszabályokat és szakpolitikai kereteket biztosítson, miközben a konkrét büntetőjogi és intézményi megoldások jelentős része továbbra is tagállami hatáskörben marad. Mindez a szubszidiaritás elvén alapul.

A pszichológiai erőszak gyakran rejtett és nehezen bizonyítható. Tervez-e az EU egységesebb definíciót, adatgyűjtési protokollt vagy képzési programot annak érdekében, hogy ez a forma ne maradjon intézményi szinten láthatatlan?

A pszichológiai erőszak valóban az egyik legnehezebben azonosítható formája a bántalmazásnak, mivel gyakran hosszabb idő alatt, rejtett módon jelenik meg. Az európai szakpolitikai munka egyik fontos iránya az adatgyűjtés javítása és a szakmai képzések erősítése, hogy az intézmények jobban felismerjék és kezelni tudják az ilyen eseteket. Több tagállam már külön jogi kategóriaként ismeri el a pszichológiai erőszakot, és az uniós szakpolitikai együttműködés célja az, hogy ezek a tapasztalatok szélesebb körben is hasznosuljanak.

Női politikusként volt-e személyes tapasztalata digitális térben történő erőszakkal kapcsolatban? – Hogyan érinti ez Önt, és milyen intézményi vagy jogi eszközök bizonyultak hatékonynak ezen a területen?

A digitális térben tapasztalható zaklatás és erőszak egyre komolyabb kihívás, különösen a közéletben szereplő nők számára. Az EU új jogszabályai már külön foglalkoznak az online erőszak különböző formáival, például az intim képekkel való visszaéléssel vagy az online zaklatással. Fontosnak tartom, hogy a digitális térben is ugyanazok az alapelvek érvényesüljenek, mint a fizikai térben: a tisztelet, a biztonság és a jogi védelem. A közösségi médiában a verbális erőszak kifejezetten durva hangot tud megütni. Mint nő és mint tiszás politikus egyaránt fontosnak tartom a szólásszabadság garantálását, ugyanakkor a sértő megjegyzések nem válhatnak online zaklatássá és gyűlöletbeszéddé.

Mit üzenne azoknak a nőknek Magyarországon, akik ma nem érzik magukat biztonságban — sem otthon, sem az intézményekben, sem a digitális térben?

A nők biztonsága alapvető társadalmi kérdés. Senkinek nem szabadna attól tartania, hogy a saját otthonában, a munkahelyén vagy a digitális térben bántalmazás érheti. A legfontosabb üzenet az, hogy az áldozatok nincsenek egyedül. Az intézményeknek, a közösségeknek és a politikának közös felelőssége, hogy olyan rendszereket hozzunk létre, amelyek valódi segítséget nyújtanak és megelőzik az erőszakot. A TISZA már most foglalkozik a nőkkel. Nálunk nem a kvóta miatt van 4 női európai parlamenti képviselő a 7-ből, 5 női fővárosi közgyűlési képviselő a 10-ből, és nem véletlenül 30 százaléka az OEVK jelöltjeinknek nő. Hiszünk abban, hogy a nők bevonásával a döntéshozatalba, hathatós eredményt érhetünk el, és javíthatjuk a magyar nők helyzetét, minden téren, legyen szó akár anyagi vagy fizikai biztonságról. Bízunk benne, hogy sikerül elindítani az érdemi változást 2026. április 12. után.