Nőként a munkaerőpiacon

 Az álláshirdetésekről…

Nőként az álláshirdetéseket böngészve és a munkaerő piaci kínálatot felmérve viszonylag optimistán láthatunk neki az álláskeresésnek. Ha diplomával és nyelvvizsgával is rendelkezünk (mára Magyarországon, akárcsak Nyugat-európában és az USA-ban az egyetemi, főiskolai hallgatók több mint 50%-a nő), tovább nőhet az önbizalmunk, hiszen megfelelően képzettek vagyunk, nyelveket beszélünk, és munkatapasztalatunk is van. Így már biztosan hisszük, hogy felvehetjük a versenyt bárkivel. Így lesz ez akkor is, ha érettségink és szakmánk van, hiszen a jelenlegi recesszió sújtotta időkben is találunk ügyintézői, titkárnői, felszolgálói, eladói álláshirdetéseket. Ha a hazai kínálat mégis kevésnek bizonyulna, mára az EU-ban is tárt karokkal várnak minket. Azt gondoljuk, nem lehet itt semmi baj, ha nem is rögtön, de lesz állásom, hiszen, eszes, ügyes, jól képzett, munkabíró nő vagyok. Azt halljuk mindenhonnan, hogy ennyi elég is egy jó álláshoz.

Az állásinterjúról…

Képességeinkbe vetett önbizalmunk akkor kezd elillanni, amikor több állásinterjú után egyre ismerősebben csengenek a következő kérdések: Párkapcsolatban él, férjnél van? Pontosan hány éves is? Mikor szeretne gyermeket szülni? Eleinte nem nagyon értjük, hogy miért érdekli a munkáltatót, és vajon mi köze a képességeinkhez és szaktudásunkhoz, annak, hogy mikor akarunk gyermeket vállalni. Több állásinterjú után megértjük, hogy ennek a kérdésnek valóban nincs köze a képességeinkhez, és a fejünkben lévő tudáshoz, de mivel a munkáltató annak biztos tudatába van, hogy bőven válogathat a jelentkezők közül, és hosszú távra tervez, ezért egy folyamatosan rendelkezésre álló, a munkáját az élete fő céljának tartó munkavállaló képét dédelgeti magában, ezért azt mondjuk, amit hallani szeretne...

Sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, ha kisgyermekes, gyesről, gyedről visszatérő álláskereső nők táborába tartozunk. Valószínűsíthetően jól ismerjük a mindent eldöntő kérdést, aminek hallatán rögtön összeszorul a gyomrunk: Van gyermeke? Majd, az ezt követő kis csendet, és sajnos az állás elnyerését biztosan meghiúsító- khmm… köszönjük, majd értesítjük!- mondatot is. Az értesítés természetesen nem következik be, a munkáltató valószínű felvesz egy férfit, vagy egy olyan nőt, akinek még nincs gyermeke, és a „Mikor szeretne kérdésre?” azt hazudta: soha! A tudományos nyelv ezt nevezi rejtett diszkriminációnak, és ahogy az a múltkori, egyetemi tanácskozáson is elhangzott, tenni ellene a munkakeresők több tízezres táborában elveszve, sok mindent nem tudunk. Ezért előfordulhat az, hogy sok kisgyermekes édesanya, éveket vár mire álláshoz jut, ha kap, és a munkát elfogadja, még akkor is, ha túl sokszor beteg a gyermek és kirúghatják, ezért bűvész módjára egyensúlyozik a munka és magánélete között, gyakran lelkiismeret furdalástól gyötörve, hogy cserbenhagyja gyermekeit. Vannak, akik végül nem is bírják ezt sokáig, és a főállású anyaságot választják.

És mi történik azokkal a nőkkel, akik elváltak, és egyedül nevelik gyermeküket?

Munkaerő-piaci szempontból szinte lehetetlen helyzetben vannak, még akkor is, ha több diplomával rendelkeznek, azonban ha alacsony iskolai végzettségűek, a helyzetük sok esetben akár reménytelennek is nevezhető. Alkalmi, vagy feketemunkából, szociális segélyből, gyermektartásból, családi pótlékból, és ha szerencsésebbek, akkor szülői támogatásból kénytelenek gyermekeiket nevelni. Ennek következménye az, hogy a mélyszegénység leginkább az egyedül álló nőket és gyermekeiket érinti. Ezeknek a nőknek az egyre fogyatkozó ingyenes képzési lehetőségek sem jelentenek kiutat, hiszen a tanfolyam ideje alatt sem tudják kire bízni gyermeküket. Ma Magyarországon egy bölcsődei férőhelyre hónapokat kell várni, vagy csak személyes kapcsolatok, és protekciókérés útján válik elérhetővé. Sok esetben munkáltatói igazolást kér a bölcsőde, még azelőtt, hogy a gyermeket felvennék, ez sokszor patthelyzetet teremt az egyedülálló anyák számára, hiszen amíg nincs munkahely, nincs bölcsődei hely sem, de amíg nem helyezi el a gyermeket bölcsődében, állást sem tud vállalni.

Megoldási lehetőségek

A fent leírt, sokszor reménytelennek tűnő, kifejezetten nőket érintő munkavállalási problémákra a rugalmas, szakkifejezéssel élve- atipikus foglalkoztatási formák hozhatnának megoldást. Ilyen a részmunkaidős foglalkoztatás, a rugalmas munkaidő, a távmunka, és a munkakörmegosztás. A „job sharing”, vagyis az állásmegosztás, a részmunkaidő egyik formája, amikor egy teljes munkaidős állást két személy tölt be. Nyugat Európában e foglalkoztatási formák nemcsak megoldást hoztak a kisgyermekes, továbbtanuló nők, vagy egészségügyi problémával küzdő emberek számára, hanem jelentős mértékben hozzájárultak a gazdasági mutatók növekedéshez is. Az Európai Unión belül a legmagasabb foglalkoztatottságot Hollandiában mérik, ahol a munkavállalók közel fele részmunkaidőben dolgozik (a nők 73, a férfiak 23 százaléka). Eleinte a részmunkaidő, és az állásmegosztás női munkavállalók kérésére valósult meg, majd a munkaadók maguktól is bevezették, végül a férfi munkavállalók is egyre gyakrabban éltek a lehetőséggel.

Fontos, és említésre méltó az állam azon törekvése, hogy növelje és terjessze a nő-és családbarát munkahelyek számát. A családi kötelezettségeket tiszteletben tartó, rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező munkahely vonzó az alkalmazottak számára, és kimutathatóan növeli a vállalat versenyképességét is. Azokon a munkahelyeken ahol a vállalatvezetés fontos stratégiai szempontja a magánélet és a munka összeegyeztetése, nő az alkalmazottak motivációja, munkavégzési hatékonysága, kevesebb a stressz, csökken a fluktuáció, és a betegség miatti távolmaradás.

A nő és családbarát munkahelyek preferálása mellett a bölcsődei férőhelyek arányát is fontos lenne növelni. Ez a probléma megoldható lenne a családi napközik népszerűsítésével, elterjedésükkel és elérhetővé válásukkal. A családi napközik nemcsak a gyermek felügyelet megoldásban segítenek, hanem, munkahely teremtő erővel is rendelkeznek, kifejezetten a nők számára.

Összefoglalásképp elmondható, tehát, hogy a lehetőségek, és a módszerek Magyarországon is ismertek, de egyelőre kevéssé elterjedtek. Reménykedésre adhat okot, hogy a jelenlegi, változásért kiáltó gazdasági, és társadalmi helyzet hatására egyre több vállalat, intézmény, civil szervezet, és vállalkozás ismeri fel, hogy a hatékony és versenyképes működés feltétele az alkalmazottak -akár nők, akár férfiak - igényeihez igazodó, újszerű szemléletet igénylő, vezetési forma.